Miklós Gábor Selyemutak üzbég keresztútján

A selyemút ma divatos. Tucatnyi könyv érhető el erről a hosszan elnyúló világkereskedelmi jelenségről, amely legalább másfélezer évig kötötte össze a Távol-Keletet az akkori Nyugattal. Nem csak a selyemmel kereskedtek a népek és a karavánok. Rengeteg más áru, nyersanyag haladt ezen a sok ösvényből és tengeri útvonalakból álló hálózaton. Az egyik legfájdalmasabb árucikk a rabszolga volt, de vallások, filozófiai elméletek és modern technológiák is utaztak a karavánokkal.

Manapság meglepődünk ezen a sokféleségen. Aki először jut el a selyemutak egyik kereszteződési és találkozó pontjához, a mai Üzbegisztánba, kénytelen kimondani: tévedésben vannak, akik továbbra is úgy gondolják, hogy a dolgok Nyugaton történnek, ott jönnek létre nagy művészeti és tudományos teljesítmények, forradalmi technológiák. Khiva, Bokhara, Szamarkand pazar műemlékei mind azt sugallják: valaha itt (is) volt a világ közepe.

A csoportos turistaút persze nem kulturális expedíció, felületesen érintkezik az ember a felkeresett országgal, társadalommal. (Az ország területe ötszöröse hazánkénak és 34 millióan élnek benne.) Szerencsés esetben azonban az utazást kiválóan felkészült tudós kutató vezeti. Nekünk ilyen szerencse jutott ­Sárközy Miklós iranista, vallástörténész, egyetemi docens személyében. Ő ugyanis nem csak a legendás múltat, de a még tapintható szovjet időszakot is közel hozta briliáns előadásaival. Üzbegisztánba érdemes elutazni ezekért az emlékekért is, de a helybéli emberek miatt is. Nyitottak, kíváncsiak és keletiesen vendégszeretők. Szívesen beszélgetnek az idegennel, különösen, ha van közvetítő nyelv hozzá.

Az utcákat járva nincs olyan érzése az embernek, hogy valamilyen egzotikus posztszovjet diktatúrába csöppent volna. A taskenti és más városok utcáin a legtöbb autó Chevrolet vagy Daewoo gyártmány. A kocsikat Andijan közelében gyártja az állami UzAuto Motor gyár – ­ez Közép-Ázsia legnagyobb autógyára. Tavaly csökkent a termelése, de így is 240 ezer darab készült el. Az idén az üzbég vásárlók örülhetnek – sokan hamarabb jutnak a leelőlegezett kocsihoz, mert az UzAuto nem szállít Oroszországba. Az autókban ugyanis sok alkatrész dél-koreai, s a távol-keleti gyártók nem engedik termékeiket a szankciókkal sújtott orosz piacra. Az üzbégek egyébként kerülik a háború témáját. Egyszer próbálkoztam felvetni az ügyet, de falba ütköztem. Beszélgető partnerem azonnal azzal jött elő, hogy az amerikaiak ugyanezt csinálták Afganisztánban, Irakban is. Lehet persze, hogy az ingerültségét a derék férfiú ramadáni böjtje miatti kimerültség okozta.

Korábban persze kiderült, hogy az üzbégek tudatában vannak: országuk igen sérülékeny. Többször is hallottam emlegetni, hogy Üzbegisztán „duplán szárazföldi ország”. Ez azt jelenti, hogy a vele szomszédos államoknak sincs tengeri kijáratuk. Ha az üzbégek kereskedni akarnak, hosszú szárazföldi útvonalakon jutnak el a világpiacra. Függő helyzetben vannak a tranzitországoktól.

A karavánút a régi értelemben már nem működik, az ország főleg Oroszországon át juttathatja el termékeit a világba. Ezt a függést Moszkva ki is használja. ­Abdulaziz Kamilov üzbég külügyminiszter márciusban képviselők előtt kijelentette: országa kiáll Ukrajna területi épségéért és nem ismeri el a szakadár államocskákat. Három nappal később bejelentették, hogy a külügyért súlyos betegség támadta meg és hosszabb gyógykezelésre utazott egy meg nem nevezett országba. A hivatalos hírügynökség pedig bejelentette, hogy ­Shavkat Mirziyoyev elnök telefonon beszélt Putyinnal és „megértette az orosz elnök szempontjait”.

Vajon mit jelent ez? Akikkel ott beszéltem, többnyire megemlítették, hogy rokonaik dolgoznak Oroszországban. Az üzbég gazdaságnak, sok családnak létfontosságú az onnan érkező átutalás. Most, hogy az agresszió miatt szankciók sújtják az orosz gazdaságot, ez zsebbe vágóan érinti az üzbégeket is. Azért találkoztam orosz turistákkal is. A Nyugat bezárult, de az itteni városok, tájak továbbra is vonzzák az orosz középosztályt.

Szovjet örökség, orosz hagyaték

Jogos-e még posztszovjet államokról beszélni harminc év függetlenség után? Sokan tiltakoznak ellene – legerősebben a balti államok polgárai, vagy azok a kaukázusiak, akik régi államiságuk, évezredes civilizációjuk emlékeivel érvelnek. De a szovjet múlt és a szovjet társadalomszervezés, kultúra, gazdasági leosztás, orosz modor erős nyomokat hagyott ezekben az államokban is. Ukrajna külön kérdés. A nemzetté válás, az ukrán politikai-kulturális elkülönülés és tudatosodás a 19. században egyszerre több államban történt meg, de tartós nemzeti intézményrendszert végül is a szovjetrendszer hozott létre. Leginkább ez azon egykori tagköztársaságokra érvényes, amelyeknél a nemzeti identitás sem alakult ki a cári birodalomban. A szovjet korszak első évtizedeiben születtek meg az államalakulatok, amelyeket egy-egy nyelvi-kulturális közösséghez rendeltek. Aztán nyelvi normákat alakítottak ki, helyesírást, irodalmat kaptak, sőt történelmet is – szovjet módra. A sztálini korban Oroszország nem gyarmatosítóként, hanem jótékony civilizációs erőként jelent meg az állami narratívában. Amiben lehet is némi igazság. Sárközy dr. hivatkozott Vámbéry Árminra, aki – idézte – azt írta valahol, hogy ő aztán igazi ellenfele az orosz birodalmi terjeszkedésnek, de Közép-Ázsia térségeiben még az oroszok is civilizációs fejlődést hoztak. Valóban, Vámbéry iszonyú elmaradottságot, elszigeteltséget tapasztalt a mai Üzbegisztánban tett utazásain, s ezekről számolt be útleírásaiban, amelyek pár évvel azelőtt születtek, hogy a cár rátette volna kezét Közép-Ázsiára a britekkel folytatott nagy játszmája fontos lépéseként. Az oroszok Szamarkandot a maguk képére igyekeztek formálni, Bokharát nem bolygatták – ott az emír vazallusként uralkodhatott.

Az orosz, majd a szovjet jelenlét vitathatatlanul modernizációt hozott. A szovjet hatalom az országot a türk üzbégeknek adta, miközben a városok a perzsa helyi változatán beszélték, s ez így van még ma is. A határok megállapítása is ötletszerűen ment, városokat, területeket csatoltak ide-oda. Ez aztán máig tartó feszültségeket okoz. De kinevelődött egy új értelmiség, szovjet középosztály, elterjedt az orosz nyelv, Taskentben operaház épült.

A függetlenséggel együtt lett sürgetővé a nemzetépítés programja is, amihez – mondta idegenvezetőnk, Manszúr – meg kellett találni a nemzet fő hősét. A tádzsikok egy perzsa hadurat, Iszmael Szomonit választották. Ő ugyan Bokharában nyugszik, de ez nem zavarja őket abban, hogy róla nevezzék el pénzüket, s az egykor Sztálinról, majd a Kommunizmusról elnevezett hegycsúcsot. Az üzbégeknél a haza atyja Timur Lenk, azaz a sánta Timur lett, aki Szamarkandban született és élt. Ugyan ő maga mongol volt, s az üzbégek csak jóval az uralkodását követően érkeztek az országba a sztyeppe vidékéről, de ennek nem tulajdonítanak nagy jelentőséget. Szobrokat állítottak neki szerte az országban, hiszen meghódította Bagdadot, Teheránt, de még Moszkvát is. Másutt inkább rossz híre van, de hát van ország, ahol a szintén rossz hírű Attila az ideál.

Vannak, akik igen praktikus okokból érkeznek. Számlát nyitnak egy helyi bankban, amely sietve nemzetközi (Visa, MasterCard) bankkártyát bocsát ki nekik. Ezzel aztán már utazhatnak, fizethetnek a világban, esetleg internetes vásárlásokat bonyolíthatnak. Mindazt megtehetik, amit a háborús szankciók elzártak előlük. Más érkezők viszont kötődnek ide, mert a világháborús években rengeteg embert evakuáltak a közép-ázsiai országba.

Voltak persze, akik nem önszántukból érkeztek: Sztálin Üzbegisztánba deportálta a távol-­keleti koreaiakat, sok lengyelt, a kaukázusi muzulmán ­meszheti törököket. Az amúgy is etnikailag tarka vidék emiatt, s az ötletszerű határvonalak miatt hordoz számos feszültséget. A kilencvenes években már robbantak ki etnikai összecsapások. Ehhez jött még a radikális iszlám felbukkanása.

Kedves Olvasónk, ennek az érdekes cikknek még nincs vége!

Ha továbblép a teljes cikk elolvasásához, akkor hozzájárul a Jelen szerkesztőségének fennmaradásához. Az előfizetésért cserébe színvonalas elemzéseket, interjúkat, riportokat és publicisztikákat kínálunk.

Kérjük, fizessen elő a Jelen nyomtatott vagy online változatára!

Kérjük, jelentkezzen be, ha Ön már regisztrált előfizető.

A Jelen egy pártoktól független hetilap és online portál, amelynek tulajdonosai a szerkesztők, támogatói az olvasók. A lap újságírói mélyen elkötelezettek a szabadság, a demokrácia, a jogállam és a társadalmi igazságosság értékei mellett. Köszönjük, hogy a Jelen mellett döntött!