Ennek az éremnek a másik oldala, hogy a vesztesek Netanjahu ellenfelei, pontosabban az a tarka koalíció, amelyet Jáir Lapid most lemondott miniszterelnök hozott létre, s amely pártszövetségnek az volt az egyetlen közös alapja, hogy a benne egyesülő pártok és politikusok elutasították Netanjahut, s ki akarták őt zárni az izraeli politikából. Többen szerették volna teljesen feltárni a volt kormányfő elleni korrupciós vádakat. Ez a koalíció baloldali, centrista és jobboldali pártokból állt, s csatlakozott hozzájuk egy alapjában iszlamista arab párt is, amely kulcshelyzetét elsősorban a helyi arab közösségek javára használta. A koalícióban szinte minden párt és pártvezér korábban miniszter volt valamelyik Netanjahu-kormányban. Ez a negatív tapasztalat erős ösztönző erő volt az összefogáshoz, de ahhoz kevés, hogy tartós együttműködésre bírja őket, hogy a sok erős ego és megannyi szerte húzó eszme ne verje szét a koalíciót. A tarka pártszövetség szétesett és ezért kellett a legutóbbi választást kiírni.

A Netanjahu-győzelem fontos okának tartják azt, hogy ellenfelei nem ismerték fel a választói magatartások változását és túl nagy jelentőséget tulajdonítottak pártjaik logójának és a maguk személyiségének a választási harcban. A jobboldali többség egyik oka, hogy szétesett a korábban az arab nacionalista és baloldali erők Közös Listája. A pártok külön indultak, sokkal kevesebb arab ment el szavazni, kevesebb képviselőjük jutott be a Kneszetbe. Izrael lakosságának húsz százaléka arab, most két arab pártnak tíz képviselője van a 120 tagú parlamentben. A másik ilyen politikai baklövést a baloldali pártok követték el. A középbal Munkapárt és a baloldali-szocialista Merec külön indult – az utóbbi harminc év után kiesett a parlamentből.  A baloldalinak, munkapártinak tartott választói tábor egyébként is apadóban van, egyebek között demográfiai okok, az izraeli társadalom belső átrendeződése – és politikai választásainak változása miatt.