Rinat Ahmetov a nyilatkozatban amiatt is sajnálkozott, hogy a csapatnak meg kell válnia Mudriktól. Ukrán játékos átigazolásáért ennél több pénzt még nem fizettek – írta a helyi média. A nyilatkozó klubtulajdonos személye az ifjú futballistáénál nem kevésbé érdekes. Ő továbbra is Ukrajna leggazdagabb embere, annak ellenére, hogy a háború alaposan elszegényítette. 2006 óta vezeti egyébként a leggazdagabb ukrán állampolgárok listáját.

Nem volt szinte olyan ágazat, ahol ne lett volna befektetése: kohászat, energetika, mezőgazdaság, pénzügyek, közlekedés, telekommunikáció és a sport területén is nagy darabokat birtokolt Ukrajnában – írja a Forbes ukrán nyelvű változata. SZKM nevű befektetési társaságához 500-nál több cég tartozott, ahol 200 ezer alkalmazott dolgozott. A gazdasági hetilap szerint Ahmetov birodalmának gyöngyszemei a Metinveszt Holding, a DTEK energetikai cégcsoport, a Sahtar futballklub, az Ukrtelekom, az Első Ukrán Nemzetközi Bank (PUMB), a HarvEast mezőgazdasági holding, valamint a Lemtransz vasúti szállítmányozó és logisztikai cég.  Az üzleti sokféleség ellenére, vagy talán azért, mert vállalatainak jelentős része a háborútól leginkább sújtott területeken volt, az ukrán mágnások közül Ahmetov szenvedte el a legnagyobb vagyoni veszteséget. 2022 elején még 13,7 milliárd dolláros vagyont tulajdonítottak neki, ami az évvégre 4,4 milliárdra zsugorodott.

Az orosz invázió gyakorlatilag megsemmisítette Mariupolban lévő két vasművét, az Azovsztált és az Iljicset, s mintegy 40 ezer hektárnyi földterületét foglalták el Donyeck megyében. Júliusban Ahmetov kiszállt a médiaüzletből és visszaadta az államnak az Ukrán Médiacsoporthoz tartozó 11 tévécsatornája sugárzási engedélyét. Az ennyire elszegényedett Ahmetov azonban továbbra is Ukrajna leggazdagabb embere, s ha befolyása, hatalma a vagyonával együtt csökkent is, róla lehetne mintázni a tipikus kelet-európai oligarchát. Az ukrajnai szupervagyonok nagyjából azonos sémával a vagyonjegyes privatizációt kihasználva jöttek létre Leonyid Kucsma, Ukrajna második elnöke szelektív segédletével.

A tulajdonosok a volt szovjet nagyvállalatokra, az energiaszolgáltatásra és kereskedelemre, valamint a mezőgazdaságra építették gazdasági-politikai hatalmukat. Politikailag érzékeny és nem igazán innovatív ágazatokról van szó. Az oligarchák nem a gazdaság megújításával, hanem a lerablásával gazdagodtak. Az ukrajnai viszonyokban azonban az oroszországinál nagyobb a pluralizmusra való hajlam, a politika évtizedek óta hordozza a Kelet-Nyugat földrajzi és társadalmi dichotómiát. Szovjet és antikommunista narratívák, hagyományok és jövőképek csaptak össze. A kettősségnek erős a földrajzi meghatározottsága is. A nyugatos, antikommunista és az ukrán nyelvi és hagyománybeli különállóságnak Nyugat-Ukrajnában erősebb a jelenléte, míg Keleten és Délen sokáig dominált az orosz világ és a szovjet kultúra.

Az oligarchák többsége az oroszbarát vonalat támogatta, de voltak, vannak közöttük nyugatosak is. A nyugatosok közül a legismertebb Petro Porosenko volt elnök és a Rosen csokoládébirodalom tulajdonosa, vagy a gázhercegnőnek is nevezett Julija Timosenko, aki volt kormányfő is. Bizonyos mértékig ennek a rendszernek voltak előnyei is, mert egyik politikai opció sem volt képes arra, hogy teljesen elfedje, elsöpörje a másikat. Az, amit a világ ukrajnai káosznak és instabil politikai rendszernek minősített, egyben egyfajta pluralizmus is volt, ami ismeretlen a mai Oroszországban.