Katona Klári John Mayer: A nagyok között is nagy

Mit hallgatok? - kérdezik tőlem újra meg újra. Mindent. Műfajtól, előadótól függetlenül. Szabadságot kapva. Mert a műfajoktól való függetlenítés engedett először igazi különleges zenei élményekhez jutni. Rájuk találni, az élményt megélni: fantasztikus. Megosztani valakivel, pedig a legnagyobb örömök egyike.             

Ki ne tudná, ki ne hallott volna már legalább valaki más elmondásából arról, hogy milyen nehéz megálmodott jövőjének elképzelése mellett kitartania egy gyermeknek, ha az szülei elgondolásaival nem találkozik. Zenésznek, művésznek készülőkkel ez talán gyakrabban esik meg mint másokkal. A siker megjósolhatatlansága miatt ugyanis, akik a belül, az út közben megélhető megvalósítás örömét velük nem élik, csak a kívülről látható, folyamatos  bizonytalanságot félik.

Amikor John Mayer játékát, éneklését először hallottam, nem gondoltam, hogy ő is azok egyike, akiknél az egyértelmű tehetségesség nem volt elég a feltétel nélküli támogatásához. Barbra Streisand ”Partners” lemezén hallottam először. Teljesen lenyűgözött. Éneklésével, gitárjátékával, zenei alázatával, “JohnMayerségével”. Erre a lemezre 2014-ben kapott meghívást, azonban Barbra Streisand személye már jó tíz évvel korábban nyugalmat hozott életébe anélkül, hogy ő tudott volna róla.

Amikor ugyanis gitáros, énekes dalszerzőként a Columbia Records első lemezének megjelentetéséhez szerződtette,  szülei megnyugodtak. Apja azt gondolta, ha annál a kiadónál van, akik Streisand felvételeit gondozzák, akkor minden rendben van. Arra valószínűleg azért ő sem számított, hogy egy napon fiát választja énekes partnerének. Ahogy arra sem, hogy Eric Clapton pedig gitáros partnernek kéri fel, mert kivételesen tehetséges, rendkívüli képességű gitárosnak tartja, aki mestere hangszerének.

I'm Gonna Find Another You  (Letterman show 2006)

Come Rain Or Come Shine  (Partners album 2014)

Neon (Élő verzió - Los Angeles)

 

 

Akció

Kedves Olvasónk!

Érdekesnek találta ezt a cikket? Ha igen, akkor kérjük, segítse Ön is a Jelen fennmaradását. A sajtó szabadságát egyedül az olvasókkal közösen védhetjük meg. A támogatásokat a Jelen Mindenütt Alapítvány oldalán lehet egyszerűen és biztonságosan elküldeni nekünk. Köszönjük a segítségét.